Jákópapagájos blog

Jövök be a nappaliba, Baba (kék-sárga ara) meglát, kedvesen "brekeg" nekem, erre Mangó: Mi van Baba, micsináttáááá?

A hónap közepén kórházban voltam. Örülök, hogy sikerült a szakorvosomat rávennem, hogy valami szakkórházba küldjön tovább kivizsgálásra, hiszen láthatólag tanácstalan volt velem kapcsolatban.  Mondta is, hogy nem fulladhatok még mindig (már február óta!!!) az általa írt szerek mellett.

Nem tudtam, mennyi időt kell a kórházban töltenem, azt sem, kivizsgálnak-e aznap, s jöhetek haza, vagy be kell feküdnöm.

A végén 6 napot töltöttem bent, s mire kijöttem, nem fulladtam, egészen jól voltam. Továbbküldtek Szegedre további kivizsgálásokra, gyógyszerbeállításokra, Ct-re, stb.

Úgy tűnik, most már ki kell derülnie, miért is fulladok (ugyanis az itthon töltött 2. nap óta újra fulladok).

Hogy miért is aggódtam?

Mert vagy 8 éve, mikor az első jákó hozzánk került, én voltam a kiválasztottja, s amikor influenzás lettem, s pár napig nem simiztem, nem nyúltam hozzá, úgy megsértődött, hogy a nagyfiamat választotta, s ez a mai napig így van.

Nekem határokat állít, nem tehetek bármit, míg a nagyfiam bármit tehet vele.

Nagyon nem akartam így járni a két picúrral, Mangóval és Málnával, ezért aggodalmaskodtam.

Ahogy hazaértem (miután a családtagokkal üdvözöltük egymást), az első utam a két kis jákóhoz vezetett. Nagyon elérzékenyültem, ugyanis füttyögtek, mondogatták, hogy Unyúúúú (így hívnak pici koruk óta:-)), s ahogy nyitottam a volier ajtaját, már ugrottak is a mellkasomra, hozzám símultak, simiztették magukat. Láthatóan nem tudtak betelni velem:-)))

Most 3 napja nem vettem ki őket a nagy jákóktól, szépen alakul a csapat, rázódnak össze. Ma reggel kivettem őket egy kis szeretgetésre, szerencsére nem orroltak meg rám, így agyonszeretgettük egymást, mentek vissza a nagyokhoz.

Örülök, hogy ennyire elvannak a felnőtt jákókkal, s engem is ugyanannyira szeretnek továbbra is, mint előtte.

Már 2-3 éjszakát töltöttek négyen együtt mindenféle probléma nélkül, s ennek nagyon örülök:-)))

Elkezdtem kialakítani az új bandákat is, kiengedéskor megváltozott a rend: a 4 jákó együtt, a kakadu, a nagysanyi, meg a kongó következőnek, majd a két ara együtt jöhet ki játszani.

Muszáj ezeket a dolgokat elrendeznem, mert megint kórházi napok várnak rám, ha nincs szerencsém, 2x is.

Tegnap és tegnapelőtt is közösen aludtak a jákók a nagy volierben. Aggódtam a kicsik éjszakára való különtevése miatt, mert így az a tévképzet alakulhatott volna ki a két idősebb madárban, hogy csak az övéké az új hely, s ezt érthető okokból nem akartam. Ha már ilyen szépen megszerveztem, hogy a kicsiket tettem először az új helyre, s csak utána jöttek a többiek, kár lett volna ezt tönkretenni.

Hááát...az első éjszaka elég zűrösre sikerült:-))) Málna a volier alsó részén gebeszkedett egész éjszaka, Mangó kicsit feljebb...nem mertek Roxytól felmenni az ülőrúdra. Aztán Mangó hajnali 3-kor nekiindult az egyik középső ülőrúdra felmászni, kb. 10 perc alatt fel is sasszézott, volt Roxyval emiatt pár csőrváltás, de utána aludtak tovább, mintha mi sem történt volna.

Reggel 5 után lement Mangó, hogy mutassa Málnának az utat a középső ülőrúdra, de Málna nagyon ijedt volt, elkezdett többször is utána mászni, de csak nem mert.

Már világos volt, amikor nagynehezen ő is felment.

Hogy honnan tudom ilyen pontosan, mi volt az első közös éjszakájukon, hiszen a nappaliban vannak elhelyezve a madarak?

Egyszerű. Mit is tesz a hülye, madárbolond gazdi? Hát a kényelmetlen fotelokban tölti az éjszakát, hogy "Nehogy baj legyen!".

Pedig igazán megszokhattam volna, hogy a jákók nem agresszívek más madarakkal és a fajtársaikkal sem így, lakáskörülmények között:-)))

Ezen a 2. közös éjszakán villanyoltás után volt pár csőr-asszó Roxy és Mangó között, de végül Roxy adta fel és felvonult az eddigi első ülőrúdjáról aludni a "főnöki" hintára, Málna szokás szerint a kajástálra, Mangó meg mellé az első ülőrúdra. Gucci szépen a hátsó ülőrúdon aludt, ahogy eddig is mindig, mióta velünk él.  Te jó ég... most döbbentem rá, hogy ennek most 1-jén lesz 8 éve!:-)))

Málna érdekes módon, mióta önállóan esznek, még a kis kalitkában is, mindig az edényen aludt, sosem a testvére mellett az ülőrúdon. Ez a kalitkák, volierek két ellenkező (átlósan!) végét jelenti. Ahogy visszaemlékszem, már az inkubátorban (itt nálam) sem egymás mellett aludtak. Hmmm....érdekes...

Tegnap reggel 9 órától estig, 21:20-ig együtt volt a négy jákó:-)))

Nem volt semmi gond, este sem, de az én lelki nyugalmam érdekében ekkor külön tettem a négyest.

Egy kisebb összetűzés volt még reggeltájt Roxy és Mangó között, de ennek is hamar vége szakadt. Estefelé meg Gucci előrejött, Mangóval és Málnával közös ülőrúdon ücsörögtek, mígnem Mangó odaállt Málna és Gucci közé, s félig felemelt szárnyakkal csapdosott felé. Gucci nem emelte a szárnyait, de visszacsapdosott. Nem egymást csapdosták, csak egymás felé.

Mangóra rá kellett szólnom többször, de aztán visszament a helyére, s nyugi volt.

Ami jó még és haladásnak értékelem, kollektívan elkezdték lehántani a 4 ülőrúdról a háncsot.

A csapattá formálódás jeleit is elkezdtem megfigyelni rajtuk, többnyire négyen együtt dumálnak (óriási élmény!!!), együtt esznek, együtt hántják az ülőrudakat:-)))

Tegnap még ki tudtam menni a ház elé is tőlük, s átültettem az aloe verák jó részét, meg a datolyamagoncokat is  a nagyvödörből cserepekbe,  az egyszem licsi növénykével együtt.  Bekerültek mindannyian a lakásba, remélem, túlélik a hidegeket idebent. Tudom, hogy amelyik megmarad tavaszig, az gyönyörűre fog fejlődni majd az előkertben.

Ma már reggel 8 előtt összeraktam a négyest, remélem minden rendben lesz:-))

Tegnap még 2-3 órával volt többet összezárva a 4 jákó. Nincs gond, nincs verekedés, csak villanyoltás után a helyezkedések miatt van egymás nyaggatása.

Így éjjelre még mindig külön teszem őket.

Nem voltak még négyen közös volierben, amikor etetés volt, tapasztalatom szerint ez is kritikus pont szokott lenni az összeszoktatásnál.

Mivel tegnap gond nélkül voltak együtt, ezért a mai etetésre már hajnalban összeraktam a bandát. Mindjárt kapják az ennivalókat, friss vizet, s utána szokás szerint a padló felmosása, rongyszőnyegek kirázása.

Velük maradok, s figyelem, hogyan zajlanak a dolgok. Ma kapnak egy kis sütőtököt és annak a magját is, ezek nagy kedvencek:-))

Tegnap úgy döntöttem, eljött az idő és a négy jákót közös volierbe tettem délután. A volier a szokásos Gyulakalitos, a méretei: magassága: 195 cm, hossza 180cm, szélessége 90cm. Megfelel a jelenleg hatályos állatvédelmi törvénynek, de kissé viccesen néz ki benne a négy szürke, hiszen olyan óriás hozzájuk képest:-))

Tegnap estére kissé elég volt már, mert a legidősebb Roxy, meg az általam nevelt egyik kicsi, Mangó mindig harcimarciztak. No nem igaziból, csak amúgy játszásiból. Nem érintették egymást, csak erődemonstrációt tartottak.

Tudtam, hogy taktikai hiba részemről, de külön tettem a kicsiket éjszakára. Rettentően fáradt voltam ahhoz, hogy máshogy rendezzem a helyzetet és aggódtam is, nehogy bunyó legyen ahogy elkezd virradni.

A ma délelőtt elszaladt a különböző tennivalókkal, így délután raktam össze újra a négy szürkét. Nagyon meglepődtem, mert ma béke van még mindig. Igaz Roxy-ra rá kellett szólnom párszor, ne veszekedjen.

Este már mindannyian dumáltak, ahogy szoktak, Roxy: Mondjad édesem! Szép madár, okos madár!

Gucci: Kukuccs!  A kicsik rászóltak a kakadura, ne kiabáljon és megkérdezték tőle: Na mi van, mi van?

Szegény kicsik! Mivel nem akartam elhanyagolni egyiket sem, mindkettőhöz beszéltem, s többnyire ugyanazt, ezért mondanak ők is duplán mindent:-)))

Nem titkolt, hosszútávú tervem, hogy a 4 jákót egy szép nagy, közös szobai volierbe beszoktatom, csapattá kovácsolom. Ehhez nem ártana, ha az egymás melletti volierükből nem csapkodnának a másik irányába.

Ma reggel látom, hogy Roxy csapkodja a kicsik felőli rácsot. Nem szólok, figyelek. Látom ám, hogy Mangó kezdeményez mindannyiszor, odacsap az ő Roxy felőli rácsára, s Roxy csak ezt viszonozza.

Rászólok Mangóra: Mangó! Ne veszekedj! (Semmi, ugyanúgy folytatja...)

Megint szólok: Mangó, ne veszekedj, nem szabad! (Megint semmi reakció..)

Erre én: Mangó, elég volt, ne veszekedj!

Mangó rámnéz, de olyan méltatlankodó pillantással, s közli: Mi vaaaaaa?! Mi a baj?

Mivel nem hajlandó Mangó és Málna a nagy volierükben aludni, éjszakára még mindig átteszem őket a kis alvókalitkába, reggel meg vissza a nagy volierbe.

Mikor este-reggel teszem át őket, mindig egyesével szoktam és megszeretgetem alaposan mindkettőt.

Ma reggel szokás szerint teszem át először Mangót (mindig ő rohan először hozzám, neki kell az elsőnek lennie), alaposan megszeretgetem, s berakom a volierbe, becsukom az ajtót.

Utánam füttyent, ahogy szokott, én súgva mondom: Csend legyen, a többiek még alszanak!

Málnát szeretgetem éppen, mikor halkan megszólal Mangó: Anya! Elég volt már!

Úgy néznek ki a kicsik. Már jákók, a javából, csak picit kisebbek:-)))

Április 22.-én repültek ki, előbb Mangó, utána Málna.

Előtte nagyon keveset ettek a magkeverékből is, meg egyik napról a másikra abbahagyták a táp evését.

Persze, tudom, ez volt ekkor a dolguk, kicsit le kellett adni a babahájból, nehogy farnehezek legyenek:-)))

Azért csak szívfájdító látni, bárhány papagájfiókát is neveltem fel eddig, mikor nem esznek.

Gond nélkül, nagyon ügyesen repülnek. Nem félnek még semmitől sem, nincs meg bennük a felnőtt jákóim mindentől betoji természete. Remélem, ezt ki is hagyjuk, próbálom szoktatni minden újdonsághoz őket.

Szépen esznek mindent, már ugyanazon a koszton vannak, mint a nagyok.

Egyik este, mikor mikróztam a kajámat, elkezdtek kunyerálni tápot. Mikróztam nekik, kellő hőmérsékletűre kevergettem, majd megpróbáltam a fecsivel megetetni őket. Csak folyt ki a csőrükön, nem tudtak már így enni.

Már majdnem lemondtam róla, mikor eszembe jutott, hogy hoppá!:-))) teáskanál!:-DDD

No, azóta reggelente és este, mikor már elfáradtak, éppen felkeltek, avagy aludni térnének, előtte kiskanállal tápozunk.

Mikor a nagyokat kiengedem, ők odajönnek hozzám, hízelegnek, kedveskednek, szeretgetjük egymást.

Nem engedtem még őket ki más módon, mikor a nagyobbak szabadon voltak.

Rengeteget játszanak egymással, a hangjaikat nagyon birom, nyikorognak, nyekeregnek, a Szia! néha kivehető, mikor hirtelen meglátnak, s kaliton belül odaröppennek hozzám.

Elkezdték tegnap figyelni a baljukon lévő volierben Babát, mikor az elkezdte "játszom" címszóval csapkodni a törhetetlen csengőjét. A másik oldalukon a kakadu van, aki a leghangosabb madárrá nőtte ki magát nálunk. Tollasodik szépen, sehol nincs már ki a bőre, de egyelőre ha valahol a tollazata megpróbálja túlnőni a 2-3 centimétert, a többihez rágja.

Mikor idejönnek a mellkasomra, akkor Málna kinyújtja a nyakát, egész mellkassal hozzámsímul mozdulatlanul, Mangó pedig olyan udvarlásszerű, nyüszögő hangok kíséretében folyamatosan érintgeti az arcomhoz, szememhez a kis csőrét, folyamatosan mozog, de ő is símul emellett teljes testtel hozzám. azt se tudja, hogyan férjen hozzám, hogyan szeretgessen:-))

Nem tudok máshogy beszélni erről az élményről, csak szuperlativuszokban.

Ma figyeltem meg, hogy a begyükbe is jut a kicsiknek a magokból és a zöldségekből is.

Még mindig azzal kezdik, ahogy beadom a zöldséges és a magos tálat, hogy vagy belelépnek, vagy a szélére, vagy nemes egyszerűséggel csak a csőrükkel fogják meg és borítják ki a benne lévő dolgokat. Úgy tűnik, egy a lényeg, a tálak üresen álljanak, s a kalit alja be legyen borítva maggal és zöldséggel, gyümölccsel.

Ezért aztán, hogy az input termék ne legyen output termékes, egy papírtörlővel folyamatosan tisztogatom a helyüket. Még jó?, hogy itthon vagyok. Erre azért ki kell találnom valamit. Ez a kisméretű kalit nem nagyon alkalmas a stabil rögzítésre, úgyhogy nem lesz egyszerű.

Minden téren viharos gyorsasággal fejlődnek, egyre magabiztosabban teszik a dolgukat.

A kis gyáva Málna is egyre bátorodik, Mangó meg napról-napra elevenebb, mozgékonyabb, csibészebb.

Hétfőn elég tollasnak találtam a két picúrt, ki is raktam őket egy órára a kis kalitkába. Egyúttal kaptak pici almakockát, mexikói zöldségkeveréket.

Kezdetben nem akarták egyiket sem megkóstolni, de szép lassan belejöttek a csipegetésbe.

Tegnap, csötörtökön úgy gondoltam, megpróbáljuk a magkeveréket is. Meglepetésemre mindkét pici a zöld színű pelletet kezdte el eszegetni, majd a fehér, kisebb méretű szotyit.Persze azóta kóstolgatják a többi magot is.

Már csak naponta 4x esznek tápot, közte ott a zöldség-gyümölcs, magkeverék.

Mára odáig jutottunk, hogy vagy csipegetnek, eszegetnek, vagy pihennek, s az éjszaka kivételével a kalitkában töltik az időt.

Éjszakára még visszarakom őket a helyükre, ahol felnőttek, de nincs fűtés, csak egy könnyed takaró.

Mangó kezd el mindent, Málna mindentől fél kezdetben, aztán persze belejön ő is.

Mangó folyton nyafizik, Málnának alig van hangja.

Mangó már próbálja a magocskát fogni a lábával, Málna még nem.

Néha morogva verekednek, nagyon viccesesn csinálják:-))))

Mangó már csipkedi a játékot is.

Mindketten fel tudnak mászni a kb. 10 cm magasan elhelyezett ülőrúdra, s ott a csőrüket a hátukra téve pihennek.

Mikor Chanelem üvölt, már nem menekülnek a kalitka legtávolabbi sarkába, hanem zavartalanul folytatják a csipegetést, alvást, mikor mit csinálnak éppen.

Kati! Igazad lett! Mára bebizonyosodott, hogy Chanel miattam üvölt álló nap!

Tegnap, mikor kiengedték a fiúk (amilyen ócska állapotba kerültem, nekem nincs erőm hozzá), odarepült az ágyamra és dumált hozzám amolyan arásan: Ara? Ara! Hmmm.....?

No, szóval ilyen stílusban. Aztán mivel így hízelgett, s nem lehetett visszatenni a játszóterére, mert marni akarta a fiúkat, gondoltam, megsímogatom. Óvatosan megsimiztem a szárnyát, a csőrét, s eszébe sem volt tiltakozni. Ezt pici kora után már nem engedte meg nekem.

Nem is gondoltam, hogy így hozzám nőtt ez a rosszcsont:-)))

Persze ezután Baba sem maradhatott ki a szeretgetésemből, ő is itt hízelgett nekem egy darabig.:-)))

Tisztára az volt az érzésem, mintha a két ara azon versengett volna, melyikük tudja jobban kimutatni a szeretetét.:-))))

Érdekes, hogy mikor rosszabbul érzem magam, a két jákó fióka is sokkal bújósabb. Olyankor nem úgy bújnak, mint máskor, hanem kinyújtják a nyakukat olyan hosszúra, mint a libák, s teljesen hozzámsímulnak.

Nagyon megható a ragaszkodásuk....

Sokat fulladok, csúnyán visszamaradt ez a szövődmény az influenza után...olyannyira, hogy mennem kellene tüdőgyógyászhoz, de másfél hónapra sikerült időpontot kapnom, ez április vége.

A két kis jákó színt váltott. Mangó tollai sötétebbek, mint Málnáé. Betollasodott a szárnyuk, a mellkasuk jó része, a fejük is tollas, most a hátukon növesztgetik a tokokat, tollacskákat.

Már leugrálnak kisebb magasságokból a szárnyaikkal olyan repülésre hasonlító mozdulatot téve közben. Csak puha felületre engedem őket ugrani, ahol tudok vigyázni, nehogy baj érje őket.

A karmocskáikkal nagyon erősen kapaszkodnak, erős, hegyes pengéket növesztettek. Mikor nem akarják, hogy letegyem őket, belekapaszkodnak a kezembe, a bőrömön át kis pontszerű vérzést előidézve.

Még mindig mindent együtt csinálnak, szinte folyamatosan fizikai kapcsolatban vannak egymással, kivéve, mikor eljön az idő és próbálom a helyükre tenni őket, mert akkor Málna felszalad a nyakamba, s csak bújik, farol egyre hátrébb, nehogy a helyére tudjam tenni, Mangó pedig hagyja magát a helyére tenni, de amikor már ott van, mindig kiugrik, s kezdhetem elölről.

Mintha egy zsáknyi gilisztát próbálnék egy kisebb májkrémes konzervdobozba belegyömöszölni:-))))

Azt is megfigyeltem, hogy ők nem annyira ragaszkodnak hozzánk, nem lógnak annyit rajtunk, mint az egykeként nevelgetett arák. Az arák folyamatosan igényelték a közelségünket, a törődésünket, foglalkozni kellett velük, a két jákó szemmel láthatólag kiválóan elvan egymás társaságában, elég, ha megetetjük őket és tisztába tesszük a helyüket.

Egyik nap az oldalamhoz bújva pihengettek, mikor inni próbáltam egy színes Kubu-s üvegből. Málna nagyon hangos, mély hangzású morgásba kezdett felém nyújtott, kitárt csőrrel, majd szinte azonnal Mangó is. Hiába tettem le az üveget, nem nyugodtak meg, beszélhettem én hozzájuk. Nem engedték, hogy hozzájuk érjek, elhátráltak, folytatva a kitárt csőrrel való morgást. Miután nem boldogultam máshogy, óvatosan letakartam őket az ismerős törölközőjükkel, s ekkor azonnal abbamaradt a morgás. Gyorsan meg is nyugodtak, elaludtak.

Nagy élmény ez a két picúr:-)))

Nem enged be tegnap este óta a megjegyzések részbe a blog, így itt válaszolok.

Nem tudom, milyen neműek a kicsik, nem kértem a vizsgálatot, mert testvérek, így semmi jelentősége nincs számomra (amúgy sem:-))))

Gyanús, hogy Mangó tojó, Málna hím. Kicsit más a külsejük, a viselkedésük meg nagyon más.

Mangó világosabb színű, nyafkább, picit finomabb szerkezetű, mint Málna. Mikor "etetőset játszanak" evés után, mindig ő kéri Málnától a kaját, s elvárja, hogy Málna mintegy etesse őt. Valódi kaja átadás nincs, csak a cselekvés van meg.

Mi változott, mióta 2 jákó van együtt?

Nem látványos, ordító változásokról van szó, inkább csendes, alig észrevehető dolgokról, pl. mindketten jóval többet tevékenykednek, mint előtte, meg az interakcióik, amik más papagájfajokkal nem voltak meg. Annak ellenére sem, hogy a kék-sárga arámat az első jákóm nevelte, szólt mindig, ha valami nyűgje volt, ha valamit én nem vettem észre.

Egyébként még ma is vele a legközvetlenebb a viszonya, s a kék-sárga ara sem bántja sosem a nála kisebb papagájaimat:-))))

Chanelem, a zöldszárnyú ara már nem ilyen kedves a kisebbekkel, őt nem is szoktam kiengedni csak Babával, a kék-sárga arával.

Mindkét jákó rászól mindkét arára, ha valami nem oké, vagy valami nem biztonságos szerintük.

Egyre kevesebb időt töltenek alvással a jákó babák.

Ma pl. azon kaptam őket, hogy napoznak, mindkettő az inkubátornak arra a részére húzódott, ahová odasütött a nap egy kicsit. Nem kiabáltak, csendben voltak.

Nagyon kedves kis lények, amikor jóllaknak, felhúzódnak a mellkasomra, s a nyakhajlatomba bújnak, úgy nyafkáznak még kicsit. Aztán csend. Óvatosan, szinte kígyónős ügyességgel, kissé kancsalítva megnézem, elaludtak-e, de nem. Nyitva a szemük, s csendes elégedettséggel pihengetnek, nézelődnek.

Szoktam hagyni őket még egy kicsit így, de utána menniük kell a helyükre. Mindig az eszemben van, hogy amit szabad nekik most, azt később is biztosítanom kell majd.

Gyönyörűen tollasodnak, öröm nézni, ahogy a kis pofijuk is betollasodott már, a fejük teljesen, s a szárnyuk is egyre szürkébb a növekvő tollaktól:-))

....hogy ezek a picik még sosem kakkantottak le. Annyira kis ügyesek, hogy amíg az ölemben, rajtam vannak, nem pottyantanak. Mikor mellettem voltak az ülőgarnitúrán, akkor is megvárták, hogy visszategyem a helyükre őket, s ott engedték el az első adagot.

Kivéve, ha megijednek.

Ma reggel a 6 órás etetés után a szokásos simis, odabújós időnkben nem a "hagyományoknak" megfelelően zajlottak a dolgok.

Mangó csak mászott rajtam egyre feljebb, bebújt a hajam alá, a vállamon helyezkedett volna el, Málna meg persze követte kis idő elteltével.

Elég bizonytalanul fogtam őket így, alig érem el. Óvatosan visszatoltam az ölembe mindkettőt, de már kapaszkodtak is újra fel. Olyan erőszakosak, meg olyan szervezetten működnek együtt, hogy alig birok néha velük.

Megint letoltam az ölembe őket, s rájuk szóltam: Maradtok!

Szerintem nekik is ez lesz az alapszavuk, mint a két felnőtt szürkének:-)))

Nagyon ért ez a két rosszcsont hozzá, hogy ketten két felé rohanjanak egyidőben:-)))

Viszont a helyén sem hagyhatom az egyiket, míg a másikat ellátom, mert hisztiznek egymás után, nagyon összenőttek.

Estére általában elfáradnak, mert az utolsó etetés után már csak hozzám és egymáshoz bújnak, úgy pihengetnek, míg a helyükre nem teszem őket. Persze ez sem olyan egyszerű. Mangó szépen a helyére tehető, de Málna kapaszkodik mindenbe, egyik valamiről lefejtem a kis karmait, kapaszkodik másba, amit elér, majd amikor az ujjamat teszem a lábai alá, abba kapaszkodik olyan erővel, hogy kiserked a vér. Vicces nagyon a kis vacak, ahogy minden rendelkezésére álló eszközzel kimutatja, hogy ő bizony még nem akar a helyére menni:-)))

Ma reggel, 6-kor még kissé fáradt, álmos voltam, mikor etettem Mangót és Málnát. Ilyenkor elvileg a többi madárnak még csendes pihenő van.

Morcos, a kongópapagáj aludt is, nem foglalkozott a hajnali eseményekkel, meg Alex a nagysanyi is. A két ara, Chanel és Baba a volierük ajtaján lógott, s követte, hogyan etetem a két picit.

Lili, a kakadu szintén kíváncsiskodott, a két jákó úgy tett, mintha nem érdekelné, mi zajlik itt, de szoborrá merevedtek, míg a kicsik ettek. Azért a fél szemük rajtuk van mindig.

Chanel felülmúlta önmagát, mert míg az etetés utáni 20-30 perces símogatás zajlott, nem ordított, mint eddig, hanem visszamászott az ülőrúdjára és aludt.

A 10 órai etetésnél már frissebb, üdébb voltam, így minden porcikáját átnéztem a piciknek. A szárnytollacskáik már kb. fél centisek, s megjelentek az első piros tollacska kezdemények a hátsójukon.

Ez a 10 órai etetés nem volt olyan zavartalan, mint az előző, Chanel addig bírta csendben, míg el nem jött az evés utáni 20-30 perces szeretgetés ideje. Ekkor ész nélkül üvöltözni kezdett. Mindkét kicsi összehúzta magát, hozzálapultak a törölközőhöz, amin addig álltak és próbáltak minél láthatatlanabbá válni.

Nem nagyon foglalkoztak velem sem. Ekkor meg akartam fogni Mangót, hogy a helyére tegyem, de elkezdett tolatni. Megfogtam, betettem a helyükre, majd Málnáért nyúltam, aki "félelmetes" morgások között tolatott el, s próbált kapkodni a kezem felé, mikor megfogtam, s a helyére raktam.

Érdekes tapasztalat volt...

Nem írtam mostanában, de már 15ml tápot esznek egy-egy étkezésre.

Meglepett ma a két szürke fióka kétszer is.

Először, mikor reggel áthoztam őket a többi madárhoz a nappaliba, s a szokásos ricsajt ők elég tartózkodóan fogadták. Csak ültek az oldalamhoz bújva, s meg sem szólaltak.

Rájöttem, hogy most először tudatosult bennük a környezetük. Nézelődtek, de hozzámbújva maradtak, most nem rohantak ketten két felé, mint az utóbbi pár napban tették.

Másik meglepetés, hogy ma először aludtak úgy a picik, hogy a csőrüket a hátukra hajtották, mint az igazi, nagy jákók:-)))

Két kis picúrkám a hegyes, éles karmaival nagyon jól kapaszkodik. Ezért a család elnevezte őket Tépőzár 1-nek és Tépőzár 2-nek:-)))

Tudnak futni is már.

Mangónak a csőre végéről szerdára leesett a tojástörő kis hegyecske, Málnának mára tűnt el. Szélesedik az alsó csőrkávájuk is.

Egyelőre azt figyeltem meg, hogy annyira nem ragaszkodnak hozzánk, emberekhez, mint az arák kicsi korukban. Az arák mindig a közelségünket keresték, velük mindig foglalkozni kellett.

A két jákó picúr egymást nyaggatja minden ébren töltött percében, talán ezért nem rajtunk, embereken lógnak. De majd a jövőben kiderül, jól gondolom-e.

Megint hatalmasat nőttek, a nagyfiam két napja nem látta őket, alig hitt a szemének a ma reggeli etetésnél:-)))

A rosszcsont zöldszárnyú ara, Chanel ma megint alkotott. Be kellett mennem ma a munkahelyemre ügyintézni, ezért a másik szobában hagytam a két jákófiókát, az nyugisabb hely, címszóval.

Mint kiderült, rossz ötlet volt. Chanel üvöltött, csak üvöltött és üvöltött.

A munkahelyemen a feladataim jó 2/3-át elintéztem, aztán hazajöttem, mert nagyon fulladtam már.

Mikor hazaértem, a férjem azzal fogadott, hogy reggel óta, mióta elmentem ez van.

A nappaliban telepedtem le pihenni kicsit, ahol a madarak helye van, s áthoztam ide a két fiókát is, hogy együtt legyünk.

Chanel üvöltött még párat, de azóta játszik, eszik, teszi a dolgát, mint szokta volt a fiókák érkezése előtt.

Meglepetésemre Mangó és Málna sem foglalkozik a madárzajjal, araüvöltéssel, sokkal jobban érzik magukat a többi madárral egy helyiségben.

Ma reggel, mikor szívtam fel a fecskendőbe a tápot, Mangó felmászott az ölembe, s ott méltatlankodott, hogy húzzak bele, mert éhen hal. Málna a maga visszafogottabb módján felmászott szintén az ölembe, de csak néha követelte a kaját.

Ellenőriztem, megfelelő hőmérsékletű, mennyiségű-e a tápjuk, majd visszatettem a fecskendőt a pohárba, s megpróbáltam Mangót letenni az ölemből. Ő a csőrével megkapaszkodott a kézfejem bőrében, s a lábujjait is az ujjam köré fonta tiltakozásul.

Aztán mikor Málnát akartam letenni, láttam, éreztem, hogy ő is kezd kapaszkodni a lábujjaival.

Szemmel láthatóan tollasodnak, egyre ragaszkodóbbak.

Azt is észrevettem, hogy amikor felébrednek, s még nem éhesek, csendben nézelődnek.

Sajnos nem túl jól gyógyulok, ezért szinte folyamatosan aggódom a jákó fiókák miatt, hogy jajj, el ne kapják véletlenül. Tudom, tudom, az állatorvos megmondta, hogy emberről állatra nem terjed ez a vírusos nyavaja.

Ennek ellentmond az általam nagyon tisztelt emberorvos barátunk véleménye, aki szerint meg igen.

Úgyhogy a jobb félni, mint megijedni elv alapján inkább nagyon vigyázok a picikre, nehogy elkapják. Pont úgy, ugyanazokkal az óvintézkedésekkel, mint családunk embertagjaira:-)))

Örülök, hogy jönnek a visszajelzések blog ügyben, nagy segítség, köszönöm mindenkinek:-)

Miért nem írtam mindennap?

Mert nem egyszerű ennyi kötelezettség mellett mindennap időt szánni rá.

Ráadásul az egész családon lavinaként söpör át az influenza, vagy ahogy a hivatalos megmondók szeretik nevezni, az influenzaszerű megbetegedés.

Alig van sokszor erőm létezni, emellett igyekszem a másik 7 nagypapagájommal is kielégítően foglalkozni, a kicsiket 4 óránként ellátni, meg hát a munkahelyemen is megsűrűsödtek az elintéznivalók.

Nem vagyok állatorvos, ezért óvatosan állok hozzá a kérdéshez, hogy elkaphatják-e a madaraim a bajomat. Aggódom értük, vigyázok rájuk nagyon. Folyamatosan mosom a kezem, nem engedem őket az arcom közelébe, stb.

No, rátérek a madarasabb részre.

Egyik kedves madaras barátnőm szerint meg kellene említenem, hogy nem csak úgy beütött a fejembe minden előzmény nélkül, hogy felnevelek magamnak 2 jákó fiókát, hanem rendelkezem már némi rutinnal e téren.

Elmagyarázom, bár ez a magyarázat súlyosbító körülményként értékelhető:-)))

Decemberben lesz 7 éve, hogy elkezdtem nevelgetni egy 10 hetes kék-sárga ara tojó fiókát. Ő volt az első. Aztán nyáron lesz 5 éve, hogy egy  6 hetes zöldszárnyú arát felneveltem.

Azóta folyamatosan nevelgettem a tojásból való kibújásuktól kecskepapagáj és nimfapapagáj fiókákat. Van tehát rutinom.

Ennek ellennére tele vagyok aggállyal, hiszen jákót még nem neveltem fel, s tapasztalatom szerint az általam ismert papagájfajok fiókáinak felnevelése között vannak eltérések.

Azt sem említettem, hogy 10ml-es fecskendővel és Kaytee Exact nevelőtáppal nevelgetem a két jákófiókát.

Nagyon sokat fejlődtek, mindennap produkálnak valami újat.

Az egyik újdonság, hogy főleg Mangó egyre kevesebbet alszik a két etetés között, sokat hangicsál.

Málna meg etetés után odabújik hozzám és szépen álomba merül. Ha teheti, rááll a kezemre, ez valami miatt mindkét fiókának öröm.

Mangó hajlamos felmászni a karomra és onnan nézelődni.

Ha meglátják a helyüket, amiben tartom őket odaszaladnak hozzá. Láthatóan felismerik. Ezt ma reggel tapasztaltam először.

A kis karmocskáik is egyre hegyesebbek, élesebbek, már kiserken a vér a karomból, mikor hevesebben másznak fel rá.

Nappal 11 ml tápot esznek, éjszakára 12ml-t igényelnek.

A két felnőtt jákót nagyon felbolygatta a kicsik érkezése, egyre erőteljesebben etetik egymást, párzást nem láttam. Bár az etetést is azért veszem csak észre, mert közben olyan érdekes csuklásszerű hangokat adnak ki magukból. Vannak jelek azért előtte is, hogy etetni fogják egymást, Roxy mondja ilyenkor, hogy : Húúúúúúú!

Igyekeznek úgy etetni egymást, hogy ne lássa senki. Mikor felfigyelek a furcsa hangokra, mindig abbahagyják, figyelnek engem. Mikor úgy teszek, mintha nem figyelnék, számítógépeznék, stb., akkor folytatják.

Az arák is teljesen kivetkőztek magukból az elmúlt napokban. Chanel pl. egész nap ordít, Baba is besegít neki időnként.

Nem szeretek emberi jelzőket aggatni a madaraimra, de tisztára, mintha féltékenyek lennének.

Baba (kék-sárga ara) még nem volt hajlandó idejönni a két jákó fiókát megnézni, de Chanelt (zöldszárnyú ara) rávettem tegnapelőtt, hogy a kezemről megnézze őket. Ekkor már nem üvöltözött, hanem próbálta felrázni a begyéből a kaját.

A fiókákat védte a csukott hordozó, Chanelt meg fogtam a kezemen, tehát nem fértek egymáshoz, óvatos voltam.

Chanel, miután megbeszéltük, hogy a fiókák most köszönik, de nem éhesek, elkezdett körülöttem szaladgálni, meg szólítgatott így: Ara! Ara!, majd hanyattvágta magát, hogy játszak vele. Ilyet nem csinált kicsi kora óta. Persze most már nem olyan könnyű ilyet játszani vele, mert nagyon erősen fog csőrrel-lábbal, de azért hogy helyreálljon a lelkiegyensúlya, játszottunk. 

Egyszercsak megunta, talpraugrott, s elrepülős mozdulatokat tett. Erre még kicsit húztam az időt, majd a kezemre vettem, s elengedtem: Repülj! Onnantól békésen játszott a kötél játszóterén.

A kis jákó fiókákról még. Észrevettem, hogy csökkent a hőigényük és tokosodik a szárnyuk, a fartájék és a fejük. A szárnyukon a tokok egy része a végeken kb. gombostűfejnyi részen már  kinyílt.

A kis jákók általános felbolydulást okoztak a többi papagáj között. A zöldszárnyú ara üvölt ha meglátja, hogy hozzájuk nyúlok, s ilyenkor a kék-sárga ara is besegít neki szolidaritásból.

A két felnőtt jákó eteti egymást már december óta, de most átmentek turbó üzemmódba.

A két felnőtt jákónak nem tudom a nemét. De. Vannak különbségek, amik egy kedves tenyésztő ismerősöm szerint az ellenkező neműségüket támasztják alá. Az egyik sokkal finomabb csontozatú, picit mintha kerekebb lenne a feje, s sokkal világosabb szürke színű, mint a másik.

Nem tudom, mi lesz ebből a nagy etetésből, majd kiderül.

A két jákófióka szinte szemmel láthatóan fejlődik. Ma már kopott a testüket borító fehér bolyhukból, s alatta mintha szürkülnének. Néhol a tollkezdeményektől nemcsak szürkébbek, hanem érezhetők is a kis tokok.

Érdekes módon nem zavarja őket a többi papagáj zajongása, sőt nyugisabbak a nappaliban, ahol a többiek is vannak.

Sokkal ragaszkodóbbak, mint tegnap, az értelmük is napról - napra fejlődik.

Ma már mindkettő feltotyogott a tenyerembe:-)))Reggel aranyosan üdvözöltek, már nemcsak Mangó zajoskodott.

Sikeresen felébresztették a nagyfiamat is az emeleten, kezd erősödni a hangjuk:-)))

Tartják étkezésenként a 11 ml tejfölsűrűségű táp adagjukat.

Kb. 10 éve Budapesten voltunk egy nagy Díszmadár kiállításon. Életemben először láttam, símogattam ekkor kék-sárga ara fiókát és jákófiókát.

Ekkor elhatároztam, hogy egyszer én is felnevelgetek egyszerre 2 jákófiókát.

Tegnap végre teljesült az álmom, délután negyed 5-kor hazaértünk a 2 négyhetes fiókával.

A tenyésztőjük 2-kor megetette őket, elmondta, hogy 4 óránként esznek tejfölsűrűségű Kaytee Exact tápból 9-9 ml-t.

Mikor hazaértünk, már kb. 10 perce aludtak, nagyon elfárasztotta őket ez a hosszú út. 6-kor üres volt már a begyük, de nem ébredtek fel. Aztán ahogy megbolygattam őket, néztem a begyüket, felébredtek és elkezdtek kaját kunyerálni. Még mindig nagyon elesettek, fáradtak voltak.

10-10ml-t ettek, s meg sem látszott a begyükön.

Este 10-kor felébredtek, s kérték a kaját. Kb. negyedóra múlva üres volt a begyük, így megetettem őket, szintén 10-10ml tápot ettek.

Ma reggel 6-ig bírták, ekkor felébredtek, s nagyon éhesek voltak már. Kaptak enni, de úgy látszik, nem volt elég nekik a 10-10 ml, mert fél 10-kor üres volt a begyük és fel is ébredtek.

Megetettem őket, aludtak fél 2-ig, megint teljesen üres volt a begyük, így megetettem őket, most 11ml-t ettek, a begyük így normális volt, s bírták este 6-ig, amikor kényelmesen megettek fejenként 11ml-t.

Megismerik a hangomat, válaszolgatnak a maguk módján, hacsak tehetik, bújnak hozzám.

Már most meg lehet őket különböztetni egymástól. Mangó kicsit nagyobb, s kerekebb a szeme, Málna kicsit kisebb, neki a szeme is kisebb. Mangó sokkal élénkebb, ő mászott először fel a tenyerembe, őt nehezebb letenni, elaltatni, többet kiabál. Málna nyugisabb, többet alszik, kevesebbet kiabál és halkabban.

Mosolyogtam ma, mert mindkettő rámorgott Kittire. Ilyet sem hallottam még, ilyen kis picúrok, de morogni már tudnak:-)))