Egyre kevesebb időt töltenek alvással a jákó babák.

Ma pl. azon kaptam őket, hogy napoznak, mindkettő az inkubátornak arra a részére húzódott, ahová odasütött a nap egy kicsit. Nem kiabáltak, csendben voltak.

Nagyon kedves kis lények, amikor jóllaknak, felhúzódnak a mellkasomra, s a nyakhajlatomba bújnak, úgy nyafkáznak még kicsit. Aztán csend. Óvatosan, szinte kígyónős ügyességgel, kissé kancsalítva megnézem, elaludtak-e, de nem. Nyitva a szemük, s csendes elégedettséggel pihengetnek, nézelődnek.

Szoktam hagyni őket még egy kicsit így, de utána menniük kell a helyükre. Mindig az eszemben van, hogy amit szabad nekik most, azt később is biztosítanom kell majd.

Gyönyörűen tollasodnak, öröm nézni, ahogy a kis pofijuk is betollasodott már, a fejük teljesen, s a szárnyuk is egyre szürkébb a növekvő tollaktól:-))