Hétfőn elég tollasnak találtam a két picúrt, ki is raktam őket egy órára a kis kalitkába. Egyúttal kaptak pici almakockát, mexikói zöldségkeveréket.

Kezdetben nem akarták egyiket sem megkóstolni, de szép lassan belejöttek a csipegetésbe.

Tegnap, csötörtökön úgy gondoltam, megpróbáljuk a magkeveréket is. Meglepetésemre mindkét pici a zöld színű pelletet kezdte el eszegetni, majd a fehér, kisebb méretű szotyit.Persze azóta kóstolgatják a többi magot is.

Már csak naponta 4x esznek tápot, közte ott a zöldség-gyümölcs, magkeverék.

Mára odáig jutottunk, hogy vagy csipegetnek, eszegetnek, vagy pihennek, s az éjszaka kivételével a kalitkában töltik az időt.

Éjszakára még visszarakom őket a helyükre, ahol felnőttek, de nincs fűtés, csak egy könnyed takaró.

Mangó kezd el mindent, Málna mindentől fél kezdetben, aztán persze belejön ő is.

Mangó folyton nyafizik, Málnának alig van hangja.

Mangó már próbálja a magocskát fogni a lábával, Málna még nem.

Néha morogva verekednek, nagyon viccesesn csinálják:-))))

Mangó már csipkedi a játékot is.

Mindketten fel tudnak mászni a kb. 10 cm magasan elhelyezett ülőrúdra, s ott a csőrüket a hátukra téve pihennek.

Mikor Chanelem üvölt, már nem menekülnek a kalitka legtávolabbi sarkába, hanem zavartalanul folytatják a csipegetést, alvást, mikor mit csinálnak éppen.

Kati! Igazad lett! Mára bebizonyosodott, hogy Chanel miattam üvölt álló nap!

Tegnap, mikor kiengedték a fiúk (amilyen ócska állapotba kerültem, nekem nincs erőm hozzá), odarepült az ágyamra és dumált hozzám amolyan arásan: Ara? Ara! Hmmm.....?

No, szóval ilyen stílusban. Aztán mivel így hízelgett, s nem lehetett visszatenni a játszóterére, mert marni akarta a fiúkat, gondoltam, megsímogatom. Óvatosan megsimiztem a szárnyát, a csőrét, s eszébe sem volt tiltakozni. Ezt pici kora után már nem engedte meg nekem.

Nem is gondoltam, hogy így hozzám nőtt ez a rosszcsont:-)))

Persze ezután Baba sem maradhatott ki a szeretgetésemből, ő is itt hízelgett nekem egy darabig.:-)))

Tisztára az volt az érzésem, mintha a két ara azon versengett volna, melyikük tudja jobban kimutatni a szeretetét.:-))))

Érdekes, hogy mikor rosszabbul érzem magam, a két jákó fióka is sokkal bújósabb. Olyankor nem úgy bújnak, mint máskor, hanem kinyújtják a nyakukat olyan hosszúra, mint a libák, s teljesen hozzámsímulnak.

Nagyon megható a ragaszkodásuk....